céginfó

Rólam

Az új évezredben, az első azonos számmal kezdődő és végződő évben (MMII) alapítottam az egyszemélyes vállalkozást, mert megtetszett a reklámok, hirdetések ötletes, sokszínű világa. Kezdetben egyszerű reklámhordozókat készítettem megrendelőimnek. Akiket persze szorgalmas és kitartó munkával magam verbuváltam, hiszen a megrendelő - mint tudjuk - nem pottyan az ember ölébe.

Ezeknek a munkáknak a nyomdai előkészítését még nem magam végeztem. Hamarosan azonban rájöttem, hogy mennyire fontos része ez (is) a teljeskörű nyomdai kivitelezésnek. Úgyhogy elegendő időt fordítva erre a célra, hosszú hónapok alatt, de sikerrel kitanultam a "szakmának" ezt a részét.

Közben széleskörű nyomdai szakismereteket is szereznem kellett. Szó szerint szerezni, hiszen vásárolni nem lehet, ilyen jellegű célirányos szaktanfolyam sincs sehol. Segítőimnek ezúton mondok köszönetet, akik mind-mind, többet-kevesebbet átadva tudásukból, sokszor több évtizedes tapasztalatukból, karoltak belém, hogy minél biztosabbak legyenek első lépéseim ezen a komplex területen.
( Mojzes Gábor, Kondor István - nyomdász, Szűcs Attila - DTP,
Győző Gyula - fotós, Bakacsi Raymond - Profi-L Stúdió, dekoros  )

Ma ott tartok, hogy bármilyen, ezen a honlapon felsorolt, és választható szolgáltatást teljeskörűen el tudok vállalni. Mindezt örömmel teszem, mert ezt az örömömet nap-mint-nap táplálja, és tölti fel ügyfeleimnek elégedettsége, és ebből következő sikere. Tartozzon közéjük!

Barta Judit
JudyArt Studio